Jákóbnak sajátos stratégiája volt a gyors meggazdagodásra. Egyezséget kötött apósával, Lábánnal, hogy ne készpénzben fizessen neki a pásztori szolgálataiért, hanem a nyáj tökéletlen részét kérte tőle: a pöttyös, csíkos és tarka bárányokat és kecskéket. Lábán amúgy is a szép állatokat kedvelte, ezért nem jelentett neki szívfájdalmat Jákób furcsa kérésének a teljesítése. Azonban hamarosan Jákób tarkabarka nyája meghaladta számban Lábán nyáját, és a sokszor megalázott béres gazdagabbá és tekintélyesebbé növekedett, mint ura.

Nemrégiben meglátogattam egy gyülekezetet, ahol a lelkész roppant büszkén újságolta, hogy a város leggazdagabb, legbefolyásosabb és leghíresebb személyiségei közül jó néhányan az ő gyülekezetének tagjai. És valóban, az épület berendezéseitől a rendezők modoráig, és a színpadon szolgálók viselkedéséig minden azt harsogta, hogy ez a gyülekezet az előkelők, a gazdagok és a befolyásos emberek találkozóhelye. Mindenki más, aki nem tartozik ebbe a kategóriába, eléggé feszélyezetten érezheti magát, ha idevetődik, azok számára viszont, akik a tagjai voltak, több volt ez mint egy gyülekezet: egyfajta vallási elitklub volt a felső tízezer számára. Engem ez Lábán tökéletes nyájára emlékeztetett.

A gazdag embereknek is szükségük van az Úr Jézusra, ez nem kérdés, és örülök, hogy ezek az emberek találtak maguknak egy olyan istentiszteleti helyet, ahol otthonosan érzik magukat, mégis úgy gondolom, hogy ha Jézus ebben a városban lenne lelkész, a gyülekezete valószínűleg nagyon máshogy nézne ki. Jézust a kortársai úgy ismerték, mint "a bűnösök és vámszedők barátját". Ő maga azt mondta: "Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem" (Lukács 4:18). Azt is mondta: "Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek" (Máté 9:12), és "nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre" (Lukács 5:321). Az "Emberfia" azt mondta magáról, hogy "azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett" (Lukács 19:10).

Azt gondolom, hogy ha Jézus pásztorolna egy gyülekezetet, akkor az a város rossz hírű környékén lenne, tele prostituáltakkal, kábítószeresekkel és csavargókkal. Olyan közösség lenne, ahol a kitaszítottak otthonra találnának, és elfogadottságra. Az ő gyülekezete a társadalom "pöttyös, csíkos és tarka" részének a gyűjtőhelye lenne.

Valójában Jézus annyira magáénak érzi a szükségben élők gondját, hogy a feléjük való viszonyulásunkat a személye iránti viszonyunknak veszi, és azt mondja: "Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem... Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek egyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg" (Máté 25). Jakab apostol szerint pedig az "igaz istentisztelet" egyik ismertetőjele "meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban" (Jakab 1:27). "Akik sokakat igazságra vezetnek, fénylenek, miként a csillagok örökkön örökké."

Ha az evangélisták, lelkészek vagy gyülekezetek Jézus és Jákób példáját követnék, hamarosan meglepő felfedezést tennének: az a gyülekezet, amely keresi az elveszetteket, a kitaszítottakat, a szegényeket, a szeretetleneket és a bűnösöket, idővel minden területen meghaladja az ilyen "elit" közösségek gazdagságát. Az evangélista, aki kész letérni a népszerű prédikátorok jól kitaposott útjairól, és kimerészkedik a világ sötét, veszélyes és távoli vidékeire, gazdag és bőséges aratást fedez fel ott, ahol azt senki nem várná.

Meg vagyok győződve róla, hogy a végelszámolásnál a legnagyobb jutalom azoké lesz, akik lementek Jézussal együtt a sárba, hogy szolgáljanak "a legkisebb atyámfiai" felé. A legnagyobb tisztesség azokat fogja érni, akik prédikálták az evangéliumot a szegényeknek, és azok kapják az első díjat, akik a pöttyös, csíkos, tarka életekre "tékozolták" az életüket!