hu-Jánosi Ferenc: Házasság szövetségkötés

2018.01.18

 Jézus így válaszolt: "Nem olvastátok-e hogy a Teremtő kezdettől fogva férfiúvá és nővé teremtette őket?" Majd így folytatta: " Ezért hagyja el a férfi apját és anyját , ragaszkodik feleségéhez , és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test hanem egy. Amit az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza. (Máté 19:4-6) 

A mai áhitatban a kedves olvasót visszakísérem Jézushoz és tanítványaihoz, akik egy érdekes kérdéssel találkoznak, amely sajnos ma is igen meghatározó: "szabad -e az embernek bármilyen okból elbocsátania feleségét?" Jézus egy a társadalomban előforduló gyakorlatra reagál. Nem hárítja el a kérdést, nem mondja azt, hogy ez magánügy, mindenki döntse el, ahogyan saját maga gondolja, hanem tanít a házasságról és elkezdi magyarázatként az ősi iratot, a Tórát idézni. "Nem olvastátok" teszi fel az őt kérdezőknek, "hogy a teremtő férfivá és nővé teremtette őket?". Ma sajnos ez az axioma tétel is sokak számára megkérdőjeleződik. Az Isten határozza meg születésünk előtti időszakban a nemünket, vagy majd később a neveltetésünk, vagy saját magunk. A Biblia Istene a teremtő nemiségével együtt alkotja meg az első ember párt. Férfiúnak és Nőnek teremti teljesen egymástól konkrétan elhatárolódó módon, mégis arról beszél, hogy a két különböző nemű férfi és nő egy testté lesz a házasságban. 

Jézus a teremtés történetét idézi, amelyben három titkot árul el a házasság működéséről, ezek: 1) elhagyja, 2) ragaszkodik és 3) egy testté lesz.  

Napjaink házassági problémáinak gyökerei valahol ebben a három feltételben keresendők. Jézus első tanácsa az elhagyásról és leválásról szól: elhagyom a szülői házat és önálló életet kezdek az új családommal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy magam vállalom a felelősséget és felvállalom a saját véleményemet és kettőnk véleményét akár szüleimmel szemben is. Pálhegyi Ferenc jól ábrázolta azokat a családokat, amelyeket a háttérből a szülők rángatnak, mint egy marionett bábut. A második feltétel, amit Jézus mond a házastársak egymáshoz való kapcsolatáról, így hangzik: ragaszkodik hozzá. Ez a hitvesi fogadalomban a jóban és rosszban egészségben betegségben kategória. Ezt a fajta ragaszkodást a mai fogyasztó szemléletű gondolkodás nem értékeli; ha elromlott, dobd el; ha üres, vegyél másikat; ha nem működik, dobd ki. A ragaszkodás az egy tudatos döntést jelent, azt hogy nem hagyom magára a társam, ragaszkodunk egymáshoz elválaszthatatlanul össze vagyunk ragasztva, nem lehet maradandó sérülés nélkül szétválasztani, mert sérülni fog mind a kettő. A harmadik tanács pedig arról szól, hogy eggyé lesz a kettő. Többé nem én világom-te világod én munkám-te munkád én szüleim-te szüleid, én gyerekem-te gyereked, hanem a mienk. Kívánom, hogy a kedves olvasó végiggondolja velem együtt, milyen a házasságunk szakító szilárdsága és hogyan lehet erősebbé tenni. 

Ehhez a gondolathoz még hozzátenném Salamon tanácsát, aki azt mondja, hogy a két kötél mellé kössünk egy harmadik szálat, mert a hármas kötél nem hamar szakad el. Kívánom, hogy házasságunkban mindig ott legyen a kettőnket összekötő érzelmi, és átélt élmények között a harmadik szál, amely a legerősebb: maga Isten. Imádkozzunk a magyar népért, és a magyar családok, házasságok szakító szilárdságának megerősödéséért, a válások számának csökkenéséért és házasságok és családok harmadik, isteni szállal való megerősítéséért. Mert az erős házasságok biztonságos otthonokká válnak, és a biztonságos családok erős gyülekezetet eredményeznek. Jézus nem véletlenül tanácsolja, hogy ne oldjuk szét ezeket a kötéseket.

A szerzőről:

Jánosi Ferenc teológus-lelkész vagyok az MPE Ifjúság és Családépitő Szolgálat misszióág vezetője. Kecelen élünk és a helyi pünkösdi gyülekezetben igehirdetői szolgálatom van. Részt veszek a Christ for all Nations budapesti konferenciájának szervezőbizottságában. Feleségemmel Dorkával 18 éve vagyunk házasok. Két tizenéves gyermeket nevelünk: Timóteust és Teodórát. Tizenévesekkel foglalkozom, iskolákban tartok előadásokat diákoknak, tanároknak valamint szülőknek. Küldetésem Isten jó hírének postásának lenni. 

Elérhetőségem: janosi.ferenc75@gmail.com