hu-Urbán L. Tamás: Apa, segíts!

2018.01.16

Urbán L. Tamás, a Magyar Pünkösdi Egyház tagja. Isten szerelmeseként, valamint a Tűzvonal Alapítvány és az Ébredés Misszió elnökeként könyveket ír, igét hirdet, rendezvényeket szervez, amerre csak vezeti őt a Szent Szellem. 

Tamás tagja az augusztusi Tűz konferenciát előkészítő szervezőbizottságnak. 

Apa, segíts!

Will már elmúlt húsz, és külön lakott a szüleitől. Egy kis lakást bérelt a belvárosban, amit egyszerűen, de egy egyedülálló fiatalemberhez képest ízlésesen rendezett be. Megtehette volna, hogy fényűzőbb körülmények között él, hiszen édesapja világhírű szívsebészként dolgozott. Futotta volna saját házra, melyet bárki megirigyelhetett volna tőle. Járhatott volna tömegközlekedés helyett saját autóval is, és sok mindenből több lehetett volna neki.

Nem lázadásból döntött úgy, hogy saját ösztöndíjából és a tanulás mellett keresett pénzből tartja el magát. Nem azért tette mindezt, hogy szándékosan borsot törjön vele a szülei orra alá, ugyanis - bár ez már nem divat - szerette és tisztelte őket. Igazán felnézett rájuk, hiszen édesanyja kitartása, ahogyan a helyén állt, mikor férje sokszor hetekre is elutazott orvosi konferenciákra, rendezvényekre, nagyon is tanulságos volt számára. Ugyanakkor édesapja hűséges, de következetes, határtalan szeretete családja és betegei felé is, szintén hatalmas példa volt Will számára.

Azért szánta rá magát mégis arra, hogy külön él tőlük, mert nem szeretett volna a sikeres édesapa árnyékában felnőni. Ő is orvosnak tanult, ráadásul szívsebésznek, de nem használta ki sehol sem a protekciót, inkább a saját erejére támaszkodott.Igen, sokkal nehezebb volt így az élete, de ő mégis ragaszkodott elgondolásához. A másik oka, hogy így döntött, egy nagy titok volt, melyet csak ő ismert, de ő bizony kőkeményen! Szinte minden nap harcolt vele, és sajnos egyre sűrűbben. Gyakran sötét felhőként érkezett rá egyfajta nyomás, egyenest a mellkasára. Majd ez az érzés egyre erősödő görcsbe vált át, és ilyenkor nem volt tanácsos levegőt venni. Ha mégis próbálkozott vele, a görcsös fájdalom egyre fokozódott ott belül, a szíve tájékán.

Semmiképpen sem akarja, hogy a szülei aggódjanak miatta. Azt meg főként nem, hogy úgy pátyolgassák őt, mint egy kisgyermeket. Nem kívánta, hogy édesapja minden követ megmozgasson érte, hogy meggyógyítsák a szívét. Nem, egyáltalán nem szerette volna, hogy szeretett szülei őmiatta szenvedjenek! Inkább eljárt az egyetemre, a munkába, és nem próbált arra gondolni, hogy ha ez így folytatódik az egészségével, nemcsak hogy szívsebész nem lesz belőle, de még az iskola elvégzését sem fogja megélni. Viszont esténként, mikor egyedül volt, szinte mindig rátört a félelem. Éjszaka izzadtan riadt fel baljós álmaiból, melyek újra és újra visszatértek gyötörni őt.

Egyre nehezebb volt akár a telefonhívások alkalmával, akár a személyes találkozókkor felvenni édesapja előtt a "minden rendben van" álarcot. Már nagyon kényelmetlen volt hordani, mintha szorította volna. Most, hogy a fűtőtest mellett ült a földön halálsápadtan, egy újabb görcsös rohamot követően levegő után kapkodva, könnyes szemekkel azon gondolkodott, meddig mehet még ez így?! Mikor és hogyan lesz vége? Vajon nem okoz nagyobb gyötrelmet azzal a szerető apukájának, akinek ő a szeme fénye, ha meghal, mintha bevallaná neki, milyen beteg, és megpróbálhatná őt meggyógyítani valahogyan?

De ha nem gyógyítható a betegsége, akkor Will hogyan tudna napról napra fájdalmas tekintetébe nézni, hiszen tudná, mennyire kínlódik a lelke, mivel el fogja veszíteni az egyetlen fiát! Egészen a halála pillanatáig néznie kellene azokat a szenvedő szemeket, melyek annyiszor húzódtak mosolyra, mikor gyermekkorában a magasba dobálta őt, vagy ha bármit játszott vele. Nem, ezt nem teheti meg! Képtelenség. Nem mondhatja meg neki! Egy nap majd abbamarad ez az egész, és kész.

Még a végére sem jutott gondolatainak, amikor olyan vészjósló dolog történt, ami még soha azelőtt, mióta elkezdődtek rosszullétei. Alig fejeződött be az előző roham, a fiú légzése még helyre sem állt, de újra leszállt a "sötét, mázsás felhő" a mellkasára. Olyan erővel, hogy Will irtózatosan megijedt! Ha ez a nyomás ennyivel erősebben jött, mint szokott, akkor milyenek lesznek majd a szívébe markoló kínzó görcsök??? Ebben a pillanatban igyekezett egy nagy levegőt venni, hogy felkészüljön, hiszen egy darabig ezt majd nem tudja megtenni. Mintha gonosz, sötét ujjak markolták volna meg furcsa ritmusban dobogó, fiatal szívét... és nem eresztették el. Hiába kapkodott levegő után, hiába próbálta újra és újra, a görcsös szorítás csak egyre komolyabbá vált. Szemei újra megteltek könnyel, és a légszomjtól elterült a földön. Bár tudta, hogy semmi értelme, de mégis kimondta azt a két szót, melyet már réges-régen ki kellett volna: - Apa segíts!!!

Még érezte, ahogyan a teste megrándul a fulladás következtében, és talán kopogást hallott az ajtón... de nem volt benne biztos. Minden elsötétült körülötte.

Vakító világosság vette körül, amikor kinyitotta szemeit. Hunyorgott, és csak igen lassan szokott hozzá ehhez az erős fényhez. Nem tudta, hogy hol van, fogalma sem volt róla! Furcsán érezte magát. Mindene fájt és zsibbadt egyszerre, de azért megpróbálta óvatosan jobbra fordítani a fejét, ahonnan egy csipogó hangot hallott. Egy komoly gép állt mellette, ami szemmel láthatóan az ő vérét pumpálta, keringtette. Aztán az mögött, kicsit hátrébb, meglátta őt. Könnyek kezdtek legördülni Will fiatal, ám meggyötört arcán, ahogyan végignézte édesapja kedves arcát, ősz haját, lehunyt szemeit. Fehér köpeny volt rajta, de nem tudni, hogy épp munkaidőben volt-e, vagy csak a fia mellett virrasztott.

-Biztos fáradt lehet szegény!- gondolta a fiú, és annyira örvendezett a látvány miatt, hogy ennek hatására az egyik gép kicsit gyorsabban kezdett pittyegni a megszokottnál. Az apa, rutinos orvosként rögtön kinyitotta a szemeit, előbb a monitorra, majd a fiára nézett. Mikor tekintetük találkozott, arcvonásai teljesen megváltoztak. Öröm, békesség és végeláthatatlan szeretet sugárzott minden rezdüléséből. -Fiam, édes fiam!- mondta, miközben szemei megteltek könnyekkel, és ettől úgy tűnt az erős fényben, mintha ragyognának.

-Ne haragudj apa, hogy nem szóltam!- kezdte Will elcsukló hangon a mentegetőzést. -Nem akartam, hogy minden nap aggódjatok értem. Nem akartam folyton ezt látni az arcotokon!

-Pssszt! Hagyd Will!- csitította apja, és kezét nyugtatóan a fia vállára tette. -Tudod, nagyon örülök, hogy tegnap, mielőtt rád találtam, úgy döntöttem felugrok hozzád, és megleplek a kedvenc pizzáddal. Ennek köszönhetjük, hogy most együtt lehetünk! Ha valaki más talált volna rád, nem biztos, hogy tudta volna, mit kell csinálni ilyen esetben, amíg a mentők kiérnek.

-Apa! Az utolsó szavaimmal téged hívtalak, és te pont akkor jöttél???

A fiú a fájdalmak és a gépek miatt óvatos zokogásban tört ki. Kissé még teste is megrázkódott, amit igyekezett kontrollálni. Édesapja keze még mindig a vállán volt, hogy nyugtassa őt. Will számára elég kínos volt, hogy elsírta magát, ezért egy idő után, hogy enyhítse ezt a feszültségét, fájdalmas mosollyal megszólalt:

-...és a pizza?

-Hááát, attól tartok fiatalember, azt most egy darabig nélkülöznöd kell! -válaszolta kedves somolygással az apa.

-Egy darabig?? -csodálkozott Will. Akkor nem fogok meghalni?? -Nem fogsz, fiam! -mondta határozottan, és egy megnyugtató, belső békességgel az apa.

-Ha te mondod, akkor muszáj elhinnem. De hát hogyan??

-Tudod, ha időben szólsz a rosszulléteidről, könnyebb dolgom lett volna! Csak megműtöm a szívedet és kész.

-Teee, apa?? -kérdezte tágra nyílt szempárral a fiú, miközben kissé még a fejét is megemelte.

-Ezt nem bíznám senki másra. Senkire, fiam! Sőt, ha tehetném, a saját szívemet adnám neked, csak hogy élj!

Szemei újra ragyogni kezdtek, ahogyan könnyei ismét előtörtek, majd folytatta: -De az állapotod súlyosságára való tekintettel, és az én ismertségemmel, nagy nehezen sikerült elintéznem, hogy már úton van egy szív a számodra. Egy fiatal katona, aki előzőleg felajánlotta a szerveit, meghalt egy bevetés közben, és ő pont alkalmas donor neked. Azt mondják, a világ egyik legjobb szívsebésze vagyok. Hogyan bízhatnám hát másra a fiam életét?! Igaz, ez másnak az életébe került, de egy új szívet adok neked holnap, Will. Azt akarom, hogy boldogan élj, és te is segíts majd sokaknak!

Holnap. -nyugtázta elgondolkodva a fiú.

-Apa, el kell mondanom neked valamit! A betegségen kívül még azért is költöztem el otthonról, és azért akartam annyira a saját erőmből boldogulni, hogy büszke legyél rám. Tudom, hogy te nagyon híres vagy és a legjobb a szakmádban. Én talán soha nem érek a nyomodba, de semmiképpen nem akartam az árnyékodban felnőni!

Az apa a tőle megszokott határozott szelídséggel egészen közel hajolt a fia arcához, jelezve ezzel, hogy most valami nagyon fontosat fog mondani.

-Figyelj rám, kisfiam! Neked semmit nem kell tenned azért, hogy büszke legyek rád, mert azóta azvagyok, mióta először megpillantottalak téged! Akkor még semmit nem tudtál tenni, de én már határtalanul büszke voltam. Tudod miért?

-Nem, apa.

-Azért, mert az enyém vagy! Ez ilyen egyszerű. És tudnod kell azt is, hogy az a vagyon, és bármi, amit megszereztem eddigi életem alatt, az a tiéd is. Téged is megillet, mivel az enyém vagy. Ezért nem kell bizonyítanod semmit, csak élned kell vele! Szeretlek Will. Holnaptól új életet kezdhetsz.

***

Az apa belép a kórterembe, kezében papírok. A beteg ágyához lép és így szól mosolyogva:

-Szép reggel virradt ránk, fiam! A mai napon új emberként hagyhatod el a kórházat. Nem csak egy új szívet, hanem egy új életet is kaptál! Mit szólsz hozzá? Mihez kezdesz vele?

- Még nem tudom, apa. -válaszolt elgondolkodva a fiú.

- Szerintem egy ilyen csodás napot illik egy örömteli dologgal megpecsételni. Mondjuk egy ajándékkal. - válaszolt egy huncut mosoly kíséretében az izgatott édesapa, majd így folytatta: - Gyere ide, kérlek! Mutatok valamit.

Ekkor Will vállára tette a kezét, és odakísérte a második emeleti ablakhoz, majd így szólt: - Az a kék ott! Az a tiéd, ha elfogadod.

Majd hozzátette: - Ne feledd! Ami az enyém, az a tiéd is!

A fiú mosolyogva nézett az utcán parkoló gyönyörű, kék autóra, majd az édesapjára. Tudta, hogy most rajta múlik, elfogadja-e mindazt, ami megilleti őt, és amit apukája szeretettel és örömmel kínál fel neki, vagy megy a saját feje után, és mindenáron azon lesz, hogy bizonyítson. Végül apja szeretetteljes, izgatott arcát szemlélve így válaszolt: - Köszönöm apa! Mindent nagyon köszönök!

***

Ez a kitalált történet talán számodra is jól szemlélteti az igazságot. Létezik Valaki, aki befolyásos, és nagyon-nagyon szeret téged. Képes meggyógyítani, megszabadítani, megmenteni. Lehetséges, hogy a saját erődből akarod megoldani a problémákat, és bizonyítani akarsz, de ez évek óta nem igazán sikerül. Talán neked is egy új életre van szükséged, egy új szívre. Tudd meg, hogy Jézus Krisztus meghalt, hogy eltörölje a rossz dolgokat, amiket elkövettél, meghalt, hogy egy új szívet kaphass, egy új kezdetet az élő Istentől. Ő meg akarja osztani veled a kincseit, mivel feltámadt és legyőzte még a halált is. Neked csak élned kell ezzel! Bízz meg Benne bátran!